MAGAMRÓL
Életem sok érdekes kalandból, ellentmondásból, útkeresésből, reményből
és kétségbeesésből állt. Aztán felfedeztem egy másik világot, amely semmiben nem különbözik az előzőtől, de mégis teljesen más, és ahol minden a boldogság és öröm forrása lehet. Tudom, hogy lehetséges.
Az önéletrajz olyan kaland, amelyet hetente át lehetne írni. A múlt biztos, de nem tudjuk, mit hoz a jövő. Nem tudjuk előre, mely tények lesznek létfontosságú fordulópontok utólag.
A nevem Nagygyörgy Ágnes.
Magyarországon születtem (1966. 06. 08.) és éltem első egyetemi tanulmányaim befejeztéig
(bölcsész diploma, JATE1990).
Azután az USA-ban tanultam képzőművészetet és végeztem szobrász szakon 1994-ben.
(Master of Fine Arts, UofO)
Ebben az évben mentem férjhez, szintén Amerikában, és költöztünk Belgiumba. A férjem Filip Van Kerckhoven belga képzőművész. Később született 2 fiunk, akik azóta csodálatos fiatal felnőttekké cseperedtek.
Közel 30 évig tanítottam képzőművészetet, főleg szobrászatot, magániskolákban, valamint képzőművészeti akadémiákon Belgiumban. Több mint 20 évig dolgoztam aktívan mint képzőművész.
Az emberi tudat és a spirituális hagyományok és módszerek tanulmányozása egész felnőtt életemben végigkísért, és fokozatosan az első helyre került.
2016-ban kezdtem el A látás titkai (ALT) név alatt összefoglalt kreatív önfejlesztő programok kidolgozását.
A látás titkai összhangba hozta és formába öntötte addigi tanulmányaimat, tapasztalataimat és azt a meggyőződésemet, hogy a kreativitás és önmagunk mélyebb megismerése egy jobb, teljesebb és szabadabb élet alapja. Később létrehoztam egy intenzív, 4 napos tanfolyamot az intuícióról és egy rövid bevezető tanfolyamot az ember energetikai rendszeréről. Több éve foglalkozom emberekkel egyénileg is mint intuitív és energetikai életút-tanácsadó.
2019-ben megalapítottam A Látás Titkai Központot (ALT Központ), nemzetközi nevén SoL Retreat Center.
Az ideális helyszín felkutatása visszavezetett a gyökereimhez, Magyarországra. Az ALT Központ egy kis faluban található a somogyi lankák közt, a Balaton közelében. Az épület egy 120 éves parasztház, egy újonnan hozzáépített alkotó/meditációs térrel. A hatalmas kert egy akácerdővel határos.
Ez a békét és biztonságot sugárzó hely A látás titkai tanfolyamok és hétvégék helyszíne. A programok legfőbb célja rávezetni a résztvevőket arra, hogy másként szemléljék a természetet és önmagukat, hogy az állandó gondolkodás és érvelés helyett megtalálják az utat önmagukhoz, saját belső érzékelésükhöz.
A jövőben tervezem a projekt kibővítését, és szeretném megnyitni az ALT Központ kapuit mások által vezetett, hasonló célú tevékenységek előtt.
Belgium továbbra is második otthonom marad. A családom, a barátaim és a munkám örökre összekötnek ezzel az országgal. A látás titkai tanfolyamok és az egyéni útmutatás Belgiumban is elérhetőek.
Önéletrajz:
1966-ban születtem Budapesten
1985-1990. egyetemi tanulmányok a szegedi JATE-n
1990-1994. egyetemi tanulmányok az USA-ban
1994 2019. Belgiumban éltem és dolgoztam mint önálló képzőművész és tanítottam szobrászatot a Képzőművészeti Főiskolán
2018-ban kidolgoztam és elkezdtem oktatni A látás titkai kreatív önismeret programot Belgiumban és Magyarországon
2019 óta részben Magyarországon élek és dolgozom mint energia életút-tanácsadó és tartok tanfolyamokat és meditációkat online és személyesen
2019-ben megalkottam a 4 napos Intuíció programot
2019-ben megalapítottam A Látás Titkai Központot Magyarországon
Egyetemi tanulmányaim és diplomáim:
József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar: mester diploma, 1990.
University of Oregon, USA: Képzőművészeti mester diploma, 1994.
Ösztöndíjak és díjak:
Egyetemi tanulmányaim során többször kaptam ösztöndíjat tanulmányi eredményeimért Magyarországon, Olaszországban és az USA-ban.
Képzőművészeti munkásságomért díjakat nyertem az USA-ban és Belgiumban.
Önismereti és spirituális utam:
1990. óta foglalkozom meditációval és önismerettel: zen meditáció, jóga, tai-chi, csi-kung, agykontroll, mindfulness
2014-2015-ben elvégeztem a teljes Avatar képzést (Harry Palmer), és megszereztem az Avatár mester címet
2019-2022-ben részt vettem Filotás Mária Lélekhang képzésein
Energetikai tanulmányok:
2019. óta életem szinte teljes egészét kitöltik energetikai tanulmányaim valamint a testi és tudati energiákkal kapcsolatos tevékenységem.
Az energiákkal kapcsolatos tanulmányaim legfontosabb tanítói és inspirálói: Barbara Ann Brennan, Donna Eden, Jeffrey Allen, Anodea Judith
Sokan támogattak hosszú utamon.
Soha nem tudtam volna megvalósítani az álmaimat a környezetem és szeretteim folyamatos bátorítása és belém fektetett hite nélkül.
Köszönöm mindenkinek!