A csakrák sok-sok éven át jelen voltak már az életemben, de csak az utóbbi években tudtam velük igazán azonosulni mélyen és belülről. Mindaddig amíg ez meg nem történt, a csakrák ismerete elméleti tudás volt számomra, és mint ilyen, nagyon érdekes, de nem igazán hasznos.
Csaknem 20 évvel ezelőtt, egy intuitív pillanatban, megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy a csakrák ismerete lesz az életem megoldása. Ezt a felismerést akkor nem követték tettek, de végül mégis elkalauzolt az élet hozzájuk, sőt az életem legalapvetőbb megélésévé tette őket. Mindez végül arra sarkalt, hogy minden részletében kidolgozzam, és átadjam ezt a tudást és megtapasztalást a világnak.
A csakrákat nézhetjük úgy, mint különböző személyiségeket, akik bennünk élnek. Ezek a különböző személyiségek tudnak egymással kommunikálni. Ideális esetben minden csakra kommunikál minden másik csakrával. Ez a kommunikáció meghatározza, hogyan állunk a világhoz és mennyire vagyunk képesek megvalósítani önmagunkat.
Hogy ezt világosabbá tegyem, bemutatom, hogy hangzott volna a párbeszéd az én saját gyökér csakrám és a korona csakrám között, mondjuk 10 évvel ezelőtt.
A gyökér csakrát Gy-nek nevezem, a korona csakrát pedig K-nak.
K: - Ott vagy Gy?
Gy: - Nem tudom, hogy ott vagyok-e.
K: - Mért nem tudod?
Gy: - Azért mert nem figyeltek oda rám. Menet közben elvesztem.
K: - Engem érdekelnek a művészetek, a szép dolgok, a színek. Tudtad, hogy mindent ki lehet fejezni színekben? Mindennek van színe. Neked milyen a színed?
Gy: - Nem értek a színekhez. Nem is érdekel. De ha nagyon akarod tudni, talán valami barnás, néha kicsit pirosas. De hát ezt sem tudom biztosan…
- És te K, amúgy ki vagy? Nem ismerjük egymást. Olyan messze vagy.
K: - Hát, én igen, én tudom magamról, hogy vagyok, de gyakran meglehetősen ködösen látok. Néha van egy-egy jó meglátásom, de aztán megint jön a köd. Amúgy nem érdekel, hogy te mit gondolsz és mit csinálsz. Sokkal feljebbvaló vagyok nálad.
Gy: - Aha. De most, hogy így megszólítottál, mi lenne, ha együttműködnénk? Tanulhatnánk egymástól.
K: - Á, nekem nincs rád szükségem. Én mindent megtudok oldani magam.
Gy: - Hát ez biztos igaz, mert te valóban sokkal fontosabb vagy, mint én.
Ebből a párbeszédből világosan kiderül, hogy a 2 csakra alig tudatos önmagáról, elkülönültnek érzik magukat és nincs köztük összhang. Egy ilyen csakraállás szétesett személyiséghez vezet.
Ugyan ez a beszélgetés most így hangzana saját gyökér csakrám és a korona csakrám között.
K: - Gy, nem kérdezem hogy ott vagy-e, mert össze vagyunk kötve és mindig érzem a jelenlétedet.
Gy: - Köszönöm hogy ezt mondod. Én is mindig érzem a te jelenlétedet. Nálam sokat változott a helyzet, mert rengeteg figyelmet kapok. Érzem, hogy rájött a tulajdonosom, hogy alapvetően fontos vagyok az életében, és hogy nélkülem semmit nem tud megvalósítani. Fontosnak érzem magamat! Azt is világosan látom, hogy egyedül tényleg nem megyek semmire.
K: - A múltkor regéltem neked a színekről, emlékszel? Most tudod hogy milyen színed van?
G: - Igen, persze! Olyan erő van bennem, mint egy kitörő vulkánban. Ezért a színem, ha igazán formában vagyok, tűzvörös.
- És te hogy vagy, K?
K: - Köszönöm kérdésedet. Remekül vagyok! Csodálatos dolgok nyíltak meg előttem. El sem tudod képzelni, milyen hatalmas tér van itt bennem és körülöttem. Minden bölcsességet és szépséget áraszt. Minden könnyed és légies!
Gy: - Ó, ez izgalmas! De úgy hangzik, mintha minden lebegne. Nálam minden konkrét, kézzelfogható, igazi!
K: - Azt hiszem igazad van: eljött az ideje, hogy együttműködjünk.
Valami tisztán hallhatóan azt súgja, hogy nélküled, kedves Gy, bár mindent tudok, semmit nem vagyok képes megvalósítani ebben a világban!
Az első párbeszédben a gyökér csakra és a korona csakra elszigetelten élnek egymástól, és egyik sem áll ereje teljében. A második beszélgetésből már világos, hogy kialakult a tudatosság és így megszületett az együttműködés lehetősége.
Az évek során világossá vált számomra, hogy a csakráinkkal kapcsolatban is nagyon fontos az elméleti tudást személyes tapasztalattá és személyesen érzékelhető valósággá tenni.
Az elméleti tudás mindig rajtunk kívül van. A gondolat absztrakt. De a személyes megtapasztalás, az érzékelés a miénk. Nagy különbség az, hogy tudjuk, hogy a gyökér csakra a fizikai világhoz való viszonyukat tükrözi, vagy pedig ennek jelentését érzékeljük önmagunkban, mint mindennapi valóságot.
Hogy visszatérjek saját példámhoz: mikor elkezdtem érzékelni, hogy a gyökér csakrám állandóan zárva van, sőt hogy ez a zártság alapvető tendenciája, akkor az elméleti tudás valósággá vált. Elkezdtem megérteni, hogy miért lebegek, miért nem tudom igazán testbe önteni az elképzeléseimet, vágyaimat, és ráéreztem, hogy innen fakad az állandó frusztráció érzése mindennapi életemben.
Csakráink bennünk élő személyiségek, saját életbölcsességgel és saját megoldandó problémákkal. Minél egyszerűbben, tisztábban és életszerűbben tudunk kapcsolódni hozzájuk, annál inkább harmóniába kerülnek egymással és szolgálják vágyainkat és életcéljainkat.
Comments